Az európai horoszkóp azon terület, amelyben századok óta gondolkodik az európai ember. Mezopotámiai tudásból ered görög és római közvetítéssel, amint az égitestek elnevezése híven mutatja. Nem kétséges, hogy a legtöbb ismert asztrológiával azért mutat hasonlóságot az európai horoszkóp, mert a gyökér közös. Igen korán megfigyelte már az ember – élt a Föld bármely táján – hogy a csillagok látható elmozdulása, mind előtt a Hold változása következményekkel jár, illetve olyan emberi dolgokkal függ össze, mint a női ciklus, vagy egyszerűen a élőlények fejlődése, hangulatváltozása. Az asztrológus hajdan még az állatok és növények életével is foglalkozott, bár ez inkább a pásztorok tudásanyagában virágzott.